Egy vőlegény imája - 777
Blog, Herényi Márk Barnabás, Ima

Egy vőlegény imája

Szerdán a Facebook felidézett egy emléket a falamon: a feljebb látható kép volt az, amelyet pontosan hat éve rajzoltam és osztottam meg. Akkor tizenhat éves voltam, gimnazista, és nagyon tetszett egy lány, akit még alig ismertem, de teljesen levett a lábamról a mosolya, a jókedve, a kisugárzása; nagyon szerettem volna jobban megismerni…

Emlékszem, ahogy a 2010-es őszi Ez az a nap!-os Hillsong koncert után sétáltam éjszaka hazafelé a Papp Lászlóból, és az egész utat végigimádkoztam, valahogy így: „Uram, ha te is jónak látod, hadd hódíthassam meg ezt a lányt és hadd legyünk boldogok együtt!” Az őszt végigudvaroltam, de először észre se vett… Minden napom igazi érzelmi hullámvasút volt: néha bizakodó, néha bizonytalan – de egyre szerelmesebb voltam. Tudtam, hogy ahhoz, hogy az Ő szívét meghódítsam, sokat kell még küzdenem. “Vajon elérem valaha?” (A kép nagyjából ezt a lelkiállapotomat ábrázolta.) De aztán egyre több időt töltöttünk együtt, egyre többet és mélyebben beszélgettünk, minden kreativitásomat és figyelmességemet összeszedtem, és december elején végül összejöttünk!

Akkor még gyerekek voltunk. Együtt nőttünk fel, és most, hat évvel később ez a lány a menyasszonyom, és jövő nyáron elveszem feleségül. Sokat imádkozunk a jövőnkért (is), és most szeretnék egy imát megosztani veletek: hétfőnként, a „párkapcsolatos ima-napomon” ezekért szoktam imádkozni.

esztibarnaMennyei Atyám!

Hálát adok Neked, hogy Esztivel megismerhettük egymást, és hogy hat éve kísérsz bennünket a közös utunkon. Köszönök minden közös élményt, beszélgetést, kalandot, a sok-sok meghitt pillanatot és minden konfliktust is. Most, hogy a házasságra készülünk, szeretnék imádkozni a közös jövőnkért. Hallgasd meg az imádságomat az Úr Jézus Krisztus nevében.

*

Hálát adok a családjainkért és a barátainkért. Köszönöm, hogy mindketten ilyen szerető és támogató háttérből jövünk, hogy ők mindig, mindenben mellettünk állnak. Áldd meg őket.

Mindketten hozunk magunkkal sebeket és hibákat, bűnöket; gyógyítsd be ezeket a sebeket és bocsásd meg minden bűnünket, segíts egyre jobb embereknek lennünk. Köszönöm Neked, hogy megismertetted velünk a szexuális tisztaság útját, és folyamatosan formálod a szívünket, hogy szabadon, örömmel és izgatottan várjunk egymásra a házasságig.

Nevelj bennünket, hogy érett és önálló felnőttek lehessünk; hogy ne a másiktól függjünk, hanem két teljes emberként lehessünk egy pár. Segíts megérteni a házasság mélységét és komolyságát, hogy valóban felelősen tudjuk meghozni ezt az egész életre szóló döntést. Készíts fel bennünket arra, hogy férj és feleség leszünk.

*

Add, hogy a házasságunkban is őszinték, egyenesek és türelmesek tudjunk lenni a másikkal, és mindig meg tudjunk bocsátani egymásnak. Áldd meg a kommunikációnkat, segíts mindig tisztelettel néznünk egymásra. Adj nekünk igazi egységet! Őrizz meg bennünket a hűségben egy életen át.

Szeretnénk megmaradni a hitben minden eljövendő nehézségünkben is! Növeld bennünk a bizalmat, és a hitet, hogy mindent Rád merjünk bízni. Hadd vezessük egymást továbbra is Feléd, hogy Veled együtt járhassuk a közös utunkat örökké; és mindig emlékeztess bennünket, hogy hozzád bármikor, bármivel fordulhatunk. Légy velünk jóban-rosszban.

A mi kapcsolatunk pedig legyen mindig a Te dicsőségedre, hogy a szerelmünkkel tanúságot tudjunk tenni Rólad.

*

Szeretnék férjként Esztinek biztos pont lenni; igazi társ, akire mindig, mindenben számíthat. Nem szeretnék belekényelmesedni a férji szerepbe. Segíteni szeretnék a háztartásban és osztozni minden feladatban. Szeretném nagyon szeretni őt és ezt a lehető legjobban ki is fejezni számára. Légy mellettem mindezekben.

*

A házasságunkat áldd meg igazi élményekkel, kalandokkal, frissességgel, sok-sok meghitt és emlékezetes pillanattal. Add, hogy a romantika sose múljon el. Tudjuk, hogy lesznek nagyon nehéz és száraz, stresszes időszakok, segíts ezekben is megállni erősen, egymás kezét fogva és megküzdeni mindennel.

Áldd meg a szexualitásunkat. Hadd éljünk ezzel a te egyik legnagyobb ajándékoddal úgy, ahogy te azt eredetileg eltervezted, mindig egymásra figyelve, természetesen, szabadon, teljesen, hűségesen. Add, hogy minden együttlétünk igazi önátadás, ön-odaajándékozás legyen.

*

Tarts meg bennünket egészségben! Add meg a mindennapi kenyerünket, támogass bennünket, hogy sose legyünk kiszolgáltatva másoknak.

*

Áldj meg bennünket gyermekekkel, akkor és annyival, amikor és amennyit nekünk szeretnél ajándékozni. Taníts bennünket, hogy jó édesapa és édesanya váljék belőlünk; hogy a gyermekeink előtt mindig jó példák legyünk. Adj nekünk bölcsességet, türelmet és erőt ehhez a hatalmas feladathoz. Őrizd meg őket is egészségben és vigyázz rájuk mindig akkor is, amikor mi nem tudunk rájuk vigyázni; és add, hogy megismerjenek és szeressenek Téged legalább annyira, mint mi!

*

Jézus nevében kérlek. Ámen.

Herényi Márk Barnabás

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

2 hozzászólás

  • Reply Orsi 2016. 11. 12. at 00:11

    Gyönyörű!

  • Reply Bandi 2016. 11. 12. at 10:46

    Férfias! Szép! Hajrá!
    🙂

  • Szólj hozzá