2017. 04. 10.

Csak akkor lesz valódi húsvétunk, ha készülünk rá!

Hetek óta tart a nagyböjt, már elhagytuk virágvasárnapot is, pörögnek a hétköznapok, rohan az idő. Egy hét múlva hirtelen azon kaphatjuk majd magunkat, hogy elmúlt húsvét is – és megszeppenve vagy megszokásból ünnepeljük majd Jézus feltámadását, anélkül, hogy átéreztük volna halálának fájdalmát.

Ünnepre való készülés nélkül nincs ünnep.

Mennyivel jobb szétnézni egy hegy tetejéről, miután órákon át másztunk felfele, mint ha a busz kitett volna bennünket a csúcson! Mennyivel jobban értékelünk valamit, ha előtte megküzdöttünk érte! Egy ünnepet is akkor tudunk igazán átélni, ha lemondásokkal, fáradsággal készülünk rá.

Ezért böjtölünk adventben, ezért böjtölünk nagyböjtben is. Katolikus tesóink ezért nem esznek semmit áldozás előtt egy órával. Sőt, ezért járunk jegyben házasság előtt. Valami különlegesre, nem hétköznapira készülünk, és ezért lemondunk számunkra fontos dolgokról, áldozatokat hozunk érte.

Nem maradt sok időnk húsvétig. Arra hívlak Benneteket, hogy készüljünk erre is lemondással és fáradsággal! A történelem legfontosabb eseményét ünnepeljük, azt a napot, amikor az emberek szabadságot kaptak Istentől. Jézus feltámadásában jelenik meg legjobban életünk célja és értelme:

„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1 Thessz 4,14)

Nagyheti lemondásként mondjunk le az időnkről Jézus javára!

Itt az ideje, hogy ne csak 5-10 percet imádkozzunk, hogy ne csak egy bibliai verset olvassunk. Merjünk úgy leülni imádkozni, hogy elhatározzuk: fél órán át nem állunk fel! Merjük úgy kinyitni a Szentírást, hogy 3-4 fejezet elolvasása előtt nem csukjuk be! Kérjük a Szentlelket, hogy készítsen fel bennünket a húsvétra, hogy mutassa meg nekünk Isten újabb arcait, hogy segítsen nekünk még jobban megismerni Őt! Talán így idén lesz valódi nagyhetünk, valódi nagycsütörtökünk, nagypéntekünk, és valódi húsvétunk.

Herényi Márk Barnabás

Blog Herényi Márk Barnabás
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás