2016. 07. 18.

A 72 órás tabletta nem megoldás…

Az elmúlt napokban többször is szóba került az abortusz, valamint az élet védelme. Szülésznő vagyok, aki az életet segíti a világba, valamint az anyaság kezdeti napjaiban segédkezünk a gyermekágyas időszak alatt, de a várandós gondozásban is részt veszünk. 12 órás munkarendünk van, nappal vagy éjjel dolgozunk.

Amikor hétvégén vagy ünnepnapon ügyelünk, akkor rendszerint a reggeli órákban előfordul (ilyenkor egyébként rengeteg a tennivaló), hogy megjelennek fiatal lányok, jobb esetben a párjukkal, hogy 72 órás fogamzásgátló tablettához receptet kérjenek. Tudni kell erről a gyógyszerről, hogy nagyon magas hormontartalma van.  Előfordul, hogy valaki teljesen rosszul lesz tőle, és nem szabad rendszeresen használni. Van olyan eset is, hogy ez sem „segít” és megtörténik a beágyazódás, kisbaba lesz belőle. Mikor egyik nap a harmadik ilyen emberrel találkoztam elgondolkodtam egy picit ezen a helyzeten.

Rohanó világban élünk, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a cselekedeteiknek következményei lehetnek. „Nekem mindent szabad” elv uralkodik zömében sokak cselekedetei mögött.

Így nem előre gondolkodva próbálják a helyzetet megtervezni, hanem utólag keresik hogyan kellett volna cselekedni. Tulajdonképpen nagyon sajnálom ezeket a lányokat. Mert egy jó buli utáni pár perc öröm nem ér meg egy ekkora stresszt csak ők ezt nem tudják.

Azt gondolom, hogy tinédzser korban meg kellene tanítani rendesen a fiataloknak, hogy a testük egy kincs és nem lehet vele akármit tenni. Azok az emberek, akik nem vallásos körülmények között élnek, sokan nem fogadják el a házasság előtti tisztaságot, így legalább annak érdekében, hogy ne az abortusz mellett kelljen dönteniük, a megfelelő fogamzásgátlás kiválasztásában kellene őket segíteni. Ez a 72 órás tabletta nem megoldás. Előre kell gondolkodni, hogy a döntésemnek súlya és következménye van.

Képzeljük el azt, hogy elkezdünk építeni egy házat, majd a végén rájövünk, hogy nem fog megállni mert igazából nem lett megtervezve. Vagy a Bibliában a bolond, aki homokra, és az okos ember, aki pedig sziklára épített. Sajnos magam is tapasztaltam, hogy tini korban nem kapnak a fiatalok megfelelő felvilágosítást sem az iskolában sem pedig otthon.

Sokan nem tudják, de 5 hetes várandósságkor, ami tulajdonképpen csak 3 hét, az ultrahangon már látszik a lüktető szíve egy magzatnak.

Azt gondolom, hogy mindent meg kéne tenni annak érdekében, hogy a fiatalok megkapják a megfelelő felvilágosítást és tudást, hogy utána megfelelően döntést tudjanak hozni. Amikor a harmadik ilyen ember áll velem szemben kétségbeesetten, mérhetetlen szomorúság és harag van ilyenkor bennem, mert ott abban a helyzetben én nem tudok a fejével beszélni, tanácsot adni, így a helyzeten sem tudok változtatni és segíteni. De legközelebb, ha időm engedi, megpróbálok pár percet szakítani rá, hogy segítsek, elmondjam milyen lehetőségek vannak hosszú távon, ha már más ezt nem tette meg. Lehet, hogy az Úristen azért küldött oda, hogy legalább én megtegyem.

B.A.

Kép: media.hazipatika.com

Blog
hirdetés

5 hozzászólás

  • Válasz S.Ferenc 2016. 07. 20. 20:10

    Szerintem ha van olyan 72 órás tabletta mely nem abortatív hatású akkor az még mindig jobb mint az abortusz !
    Ugyanis a míg a spermium eléri célját legalább 12-16 óra is eltelik

  • Válasz S.Ferenc 2016. 07. 20. 20:29

    A nemi erőszakról nem is beszélve !!!

  • Válasz Kálomista 2016. 08. 02. 10:28

    A megtermékenyített, még be nem ágyazódott petesejt már élet, ilyen értelemben nincs „nem abortív” hatású tabletta. Az „elszakadt óvszer”, „nemi erőszak” és hasonló érveket az abortusz mellett el kellene felejteni. Oda kellene állnunk az anya, az apa(!) és mindkettejük családja(!) mellé, és bátorítanunk, erkölcsileg és anyagilag támogatnunk őket abban, hogy a megfogant gyermeket ne elvetessék, hanem megtartsák és felneveljék. A közhiedelemmel ellentétben a gyermek (a nem várt, nem kívánt gyermek is) nem életre szóló tragédia, hanem életre szóló ajándék, míg ezzel szemben az abortusz életre szóló, jó eséllyel soha be nem gyógyuló lelki és testi(!) seb az anyának és – ha tud róla – az apának is. Amíg a fiatal lányokban és fiúkban azt erősítjük, hogy oda az egész életük, ha véletlenül „becsúszik” egy gyerek, addig egyre több és több lesz az abortusz. Amíg a fialal fiúk és lányok úgy érzik, férfi- és női létük végét (és nem kezdetét) jelenti az apaság vagy anyaság, egyre több és több lesz a házasságon kívüli kapcsolat, ahol a partnerek nem is akarnak gyereket vállalni, de még csak tartósan együtt maradni sem. Nem az abortuszra való újabb és újabb ürügyek megtalálása, hanem a fiatalok házasságra, gyermekvállalásra, egészséges, boldog családi életre nevelése lenne a megoldás. És ez hangsúlyozottan nem anyagi kérdés. A bulizós, csajozós, pasizós életmód semmivel nem olcsóbb, mint a gyereknevelés. A különbség annyi, hogy ugyanazt a pénzt magamra és a partneremre költöm, hanem a magam igényeit (időlegesen és részlegesen) háttérbe szorítva a gyermekeimre (ami persze végül is egyébként ugyanolyan, mintha magamra költeném). De ehhez egy teljes társadalmi szemléletváltásra lenne szükség.

  • Válasz S.Ferenc 2016. 08. 02. 12:36

    Kálomista
    Igaz amit ön ír és egyet tudok vele érteni, viszont nem érti hogy mit írok !

  • Válasz pgyomber 2016. 09. 20. 08:49

    Évekkel ezelőtt fültanúja voltam egy párbeszédnek egy üzletben. Egy nő csverésző hangnemben mesélte, hogy nemrég abortusza volt… Mert szeretne ugyan majd gyermeket, de nem attól a férfitől…
    Azt hiszem, ez elég jól rávilágít a helyzet súlyosságára.
    Évente kb 92 ezer születés mellett 35 ezer abortusz van, azaz minden 4. gyermek meg sem születik(!)…