Talán mindannyiunknak ismerős helyzet, amikor nem töltünk Istennel annyi időt, amennyit szeretnénk, ezután pedig bűntudat gyötör. De ennek nem kell így lennie – Ő nem vádol, hanem tárt karokkal vár vissza!
Blog
Gondolatok vakságról és világosságról – Schindler Zsófia keresztény pszichológus tollából.
„Óriási veszteség, ha azt gondoljuk, hogy Istenben csak annyi van, hogy vasárnap elmegyünk a templomba, ott hallunk Róla, aztán hazamegyünk. Az Istenismeret és a helyes önismeret összefonódik, muszáj magunkkal rendben lenni, hogy Istent is helyesen lássuk” – véli Keserű Gerda, aki a Timóteus Misszió missziós munkatársaként teljes időben szolgál. Gerdával beszélgettünk többek között arról, hogy mit jelent az istenkeresés a gyakorlatban és hogy mennyire felszabadító vállalni a gyengeségünket, sebezhetőségünket is. Az interjú első felét múlt héten tettük közzé, íme a második rész!
Egy fiatal lány megrázó, ugyanakkor bátorító útja, ahogy egy súlyos betegség idején is képes volt Istenben bízni, töretlenül hinni, sőt másoknak is reményt adni. Nem mindennapi tanúságtétel.
„A kérdés, hogy az ember képes-e meglátni az Emberfiát? Vagy egyszerűbb megítélni Őt, jól vagy rosszul és csak azt engedjük meg látni belőle, amit látni akarunk.” Felemelő vendégírást osztunk meg veletek, az Istennel való kapcsolat magasságairól és mélységeiről.
Az európai kultúrában, gondolkodásban az emberi élet olyan értéknek számít, amiben senki, semmilyen körülmények között kárt nem tehet. Mégis: az elmúlt héten Franciaországban alkotmányba foglalták az abortusz való jogot, az ukrán-orosz háborúba továbbra is küldik a fegyvereket, Magyarországon pedig egyre többen sürgetik az aktív eutanázia bevezetését. De hova vezet mindez? Németh Hunor vendégírását osztjuk meg.
„Óriási veszteség, ha azt gondoljuk, hogy Istenben csak annyi van, hogy vasárnap elmegyünk a templomba, ott hallunk Róla, aztán hazamegyünk. Az Istenismeret és a helyes önismeret összefonódik, muszáj magunkkal rendben lenni, hogy Istent is helyesen lássuk” – véli Keserű Gerda, aki a Timóteus Misszió missziós munkatársaként teljes időben szolgál. Jelenleg az egyetemi korosztály és a harmincas éveik vége közt lévő fiatalokkal foglalkozik, így jól látja, hogy leginkább milyen elakadásaik, kérdéseik vannak. Gerdával beszélgettünk ezeknek a lehetséges okairól, feloldásáról, arról, hogy mit jelent az Istenkeresés a gyakorlatban, és hogy mennyire felszabadító vállalni a gyengeségünket, sebezhetőségünket is.
„A házasság nem olyan, mint a kanapé.” „A jó házasság olyan, mint a bor.” „A házasság olyan, mint egy virágba boruló fa.” „A házaság börtön.” Órákig sorolhatnánk ezeket a közhelyes állításokat. Rengeteg tévhit, jószándékú sablonos közhely és népi bölcsesség szól a házasságról, melyek közül néhány nem is tűnik olyan butaságnak elsőre. Jöjjön most 3+1 tévhit, amivel érdemes szembenézni a házasságkötés előtt.
Sokszor merülhet fel bennünk ez a címben feltett kérdés. Melyik országban vagyok igazán otthon? Melyik az a város vagy falu, ahol otthonosan érzem magam?
A Narnia krónikáinak csúcspontját jelentő befejezés teljesen alkalmatlannak tűnik egy gyermekkönyv-sorozathoz – és éppen ez teszi olyan fontossá.